Társadalmi felelősségvállalás

Bányais bronz a World Robot Olympiad kutatási és robotverseny világbajnoki döntőjében

Hat kontinens 85 országának részvételével rendezték meg a törökországi Izmirben a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiad-nak a világbajnoki döntőjét, 2024.11.28-30. között. A Magyar Nemzeti Döntő megnyerésével a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium képviselhette Magyarországot. A versenyen szereplő négy kategóriában és három életkori korosztályban összesen a 85 országból több mint 1200 csapat vett részt (3500 versenyző).

A Bányai Júlia Gimnázium csapata a Future Innovators kategória Senior korosztályában (16-20 közötti fiatalok) indult. Ebben a kategóriában egy kutatási projektet kellett létrehozni és bemutatni a zsűrinek egy 2x2x2 méteres standon angol nyelven. A projektben robotikai eszközökkel megvalósított működő modellel kellett alátámasztani a kutatásban feltárt probléma egy lehetséges megoldását. A csapat projektje az intelligens szelektív hulladék szállítás egy lehetséges, robotokra specifikált hálózatalapú módját mutatta be.

A háromnapos versenyen a csapat mindent megtett, hogy meggyőzze a zsűrit és a versenyre kilátogató érdeklődőknek is szívesen mutatták be munkájukat. Minden nap reggel 8:00 órakor kezdődött a verseny és a 18:00 körüli vacsorával ért véget. A rövid ebédszünetet leszámítva ez napi 10 órás folyamatos koncentrációt igényelt a csapatoktól.

A végső összegzés alapján a csapat bronzérmet szerzett. A versenyen történő részvételhez a Városi Alapkezelő Zrt. is nyújtott anyagi támogatást.

A csapat tagjai: Forgó Olivér (12. évf.), Kakuszi Bence (12. évf.), Kovács-Bánhalmi Hédi Zita (12. évf.). Felkészítő tanár (coach): Kiss Róbert.

Gratulálunk a csapat tagjainak és felkészítőjüknek, további sikereket kívánunk Nekik!

 

A társadalmi felelősségvállalás nevében a Városi Alapkezelő Zrt. 2020 végén is úgy döntött, hogy a közelgő ünnepek alkalmából egy kiemelten fontos feladatot ellátó helyi szervezetet támogat. Nagy örömünkre szolgált, hogy 2020 karácsonyán adományunkkal hozzájárulhattunk ahhoz a pénzügyi kerethez, amelyet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete az idei évben segédeszközök megpályázására szánt. A támogatásból 2021-ben további 8-10 látássérült embertársunk életét megkönnyítő eszköz beszerzése valósulhat meg.